17.rész

Jó olvasást! Elisia
- Cecilia -
Csomagjainkat vonszolva sétáltunk végig a vonaton, a többieket keresve. A hosszú szerelvényen keresztül mentünk, és a közepe felé, a második osztályon meg is találtuk Castielt, Adamt, és Blankát. Mi londoni barátnőnkkel átültünk egy másik kupéba, hogy nyugodtan beszélgethessünk.
- Amúgy még meddig maradsz, Blanka? - vetettem fel a kérdést.
- Sajnos már csak ez a hét, pedig szívesen maradtam volna... És ti mikor lesztek hajlandóak hazafáradni?
- Hát, öhm... Elméletileg a nyári szünet alatt fogunk hazatérni, amikor anyáék megérkeznek Amerikából, arról a tudományos akármiről. Valamikor június végén, július elején. - válaszolta vállát vonogatva Cassandra.
- Az még sok idő. Viszont nyáron majd el szeretnétek jönni Magyarországra, a másik unokatesómhoz, Ágihoz? - tette fel jókedvűen a kérdést - Egy-két hétig maradnánk ott, fürödhetnénk a Balatonban, és túrázhatnánk a Bakonyban!
- Jó, én benne vagyok! - lelkesedtem fel - De mi az a Baggon?
- Az nem Baggon, hanem Bakony! - nevetett fel Blanka - és az egy hegység. Vannak benne hegyek, erdők, és ehhez hasonlók...
- Értem. - válaszoltam - de ugye nincs ott ilyen meleg, mint itt? - ráztam meg a rajtam lévő fehér ujjatlant, hogy egy kicsit lehűtsem magam.
- Nincs ennyire nagy forróság mint itt, de azért nem árt egy-két rövidnadrág. - adta meg a választ.
- Értem.
A vonat gyorsan zakatolt, egy-két állomáson pedig megállt, hogy le-, és felszállítsa az utasokat. Folyamatosan haladtunk nyugat felé, és én az út felénél elaludtam valamikor.
Később arra keltem fel, hogy valaki bökdös. Bágyadtan felemeltem pilláimat, majd fáradtan pillantottam az illetőre. Cassandra volt az.
- Ébredj fel, mert nemsokára megérkezünk!
- Jól van. - válaszoltam, és kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat - Mennyit aludtam?
- Olyan egy órát. - válaszolta Blanka, miközben levette a csomagját a tartóról, majd leugrott a segítségül szolgáló ülésről - Menjünk ki a folyosóra, a következő állomáson kell leszállnunk!
Már elhagytuk a várost, gyorsan haladtunk az állomás felé. Alig telt el tíz perc, mikor leléptünk a vonat vaslépcsőjéről a kicsinyke megálló peronjára. Nem mi voltunk az egyedüli leszállók, a fiatalok teljesen elfoglalták a területet. Miután mindenki, aki az üdülőtelepre jött, leszállt, a szerelvény megkönnyebbülten tovább ment. Egy felnőtt - nagy valószínűséggel egy szervező - felállt egy padra, majd figyelmet kért magának.
- Most átmegyünk a táborhelyre! Mindenki jöjjön utánunk, és hozza a csomagjait! Ott majd beosztunk titeket a sátrakba nem, és kor szerint! - harsogta túl a tömeget, majd leugrott a padról, és elindult.
A körülbelül száz ember egyszerre szegődött nyomába, és követte a táborhelyre. Húsz percnyi gyaloglás után odaértünk, majd a fák hűvös árnyékába leraktuk a táskánkat, és odagyűltünk az egyenruhába öltözöttek köré.
- Rendben, most pedig ide állnak a tizenkét-tizenhárom éves lányok, oda pedig a fiúk!
Mindenki, aki érintett volt, sietett a neki kijelölt helyre. Sorban végigment minden korosztályon. Mikor ránk került a sor, beálltunk a tizenhat-tizenhét-tizennyolc évesek női oszlopába.
- Most pedig beosztunk titeket őrsökbe!
Elindultak felénk az őrsvezetők, majd mindenki kiválasztott magának nyolc embert. Minket pont szétszakítottak, így Cassandra egyedül lett, mi meg ketten Blankával, pár velünk egyidős, megszeppent arcú lánnyal.
- Cassandra -
Négy másik lánnyal kerültem egy körbe. Mindegyiknek szimpatikus arca volt. A hajuk színe mindnyájuk a barna különböző árnyalatban pompázott. Csak nekem volt más színű a hajam, így valamiért zavartan éreztem magamat.
- Gyertek! - szólt nekünk a huszonéves lány. Egy kicsit nyugodtabb helyre mentünk, majd elkezdett beszélni - Én Jeanette vagyok. Mutatkozzatok be ti is!
Előlépett egy kicsit a körből egy lány, akinek derékig érő, hullámos, világosbarna haja volt. Zöld szeme ragyogott, mint a smaragd. Rövid farmer, és egy Amnesiás, zöld póló volt rajta, mely kiemelte karcsú derekát.
- Én Charlotte vagyok.
- Johanna, vagy röviden Johi. - válaszolta kicsit flegma stílusban a mellettem álló, sötét szemű lány. Fehér csőtop, és egy fekete cicanadrág volt rajta, ami optikailag nyújtotta kis termetét. Sötétbarna, szinte már-már fekete haját egy laza fonatban a válláról lógott le.
- Cassandra. - biccentettem, mikor rám került a sor.
- Nicole - válaszolta félénken fekete keretü szemüvege mögül. Szőkés haját a feje tetején szoros lófarokba fogta, kék szeme pedig ide-oda járt rajtunk. Finom, erdei gyümölcs illatú parfümét éreztem, mikor a langyos szellő felénk fújt.
- Colette! - válaszolt Jeanett kérdésére az utolsó lány is. Mézbarna szemei vidáman csillogtak, mogyoróbarna, göndör haja pedig vidáman járta táncát az olykor fel-feltámadó szélben.
Remélem tetszett ez a rész! Örülnék, hogyha véleményt mondanátok róla, hogy mit javítsak rajta.
Köszönöm hogy elolvastátok!
Elisia