18.rész

Kicsit még beszélgettünk, majd mivel hívtak minket, el kellett mennünk a zászlóhoz, hogy jelképesen elkezdjük a tábort.
A füves hely körül sátrak voltak, észak felé pedig egy erdő. Vakítóan tűzött a nap, hiszen dél körül járt az idő. Felálltunk egysoros oszlopokba, két nagy csapatot alkotva. Egymással szembe álltunk. Szememmel kerestem testvéremet, miközben valaki egy köszöntő beszédet mondott - bár, igazán megvallva, nem nagyon figyeltem rá. Kis idő múltán megtaláltam unokabátyámat a velem szembe lévő sorban. Vörös hajú barátja is vele volt, valamint Adam is. Éppen beszélgettek, mikor megzavarta őket a zászló fülsértő hangja. Hallószervünknek kész kínzás volt, mire a piros-fehér-kék lobogó felért a rúd tetejére.
A rövid nyitóceremónia után elvonultak a rajok a kijelölt helyekre. A mi részlegünk egy fás, árnyékos helyen volt, védve minket a nap tűző sugaraitól. A körülbelül huszonöt fiatal elé állt egy ember.
- Sziasztok! Én Alexandre vagyok, a rajvezetőtök! Minden reggel én, és egy másik őrsvezető pontozni fogja a sátratokat a rend szempontjából. Most majd mindenki elmegy a csomagjáért, ahova letette, majd ismerkedjetek meg jobban! Ebédre mindenki egye meg a magával hozott szendvicseket, vacsorát majd kapunk! Raj vi-gyázz! Oszolj! - adta ki a vezényszavakat.
Mindenki, mint a mérgezett egerek szétszéledt a cuccaiért. Én is elindultam értük. Mire odaértem, az utastársaimé már nem volt ott. Sietve visszaindultam, majd letettem a mellé a sátor mellé, ahol az őrsvezetőnk, Juliette állt.
- Hova tegyem le ezeket? - mutattam fel a gurulós, szürke színű bőröndömet.
- Csak rakjad be a sátorba egy neked tetsző helyre - mutatott a mögötte lévő szállásunkra.
Bevittem, majd leraktam bal oldalra. Egyszerű kis sátor volt, fehér színű, és csúcsos tetejű. Látszott rajta, hogy nem tegnap vették le a szallagról, de ehhez képest kitűnő állapotban volt. Görnyedten kimásztam belőle - mivel máshogy nem tudtam - majd felegyenesedve őrsvezetőm elé álltam.
- Mit fogunk most csinálni? - tettem fel azt a kérdést, mely már régebb óta fúrta az oldalamat.
- Gyakoroljuk a neveket, és fejlesztjük a memóriátokat is - válaszolta, miközben kék szemébe néztem. Kicsit le kellet hajtanom a fejemet, hogy pontosan bele tudjak tekinteni lelkének tükrébe.
- Értem.
Pár perc múlva megérkeztek a többiek is a hálóhelyünkhöz, ezért fel álltunk egy nagy körbe.
Furcsa volt nekem még az új közösség, de szerencsémre kedvesek voltak.
Leültünk a földre, majd elkezdtünk beszélgetni.
- Mielőtt elkezdjük a memóriafejlesztő feladatokat, találjunk ki egy csapatnevet! Az a lényeg, hogy valamilyen Franciaországban őshonos növény legyen! Javasoljatok párat!
- Köles? Mit szóltok hozzá? - vetette fel Colette.
- Nem, szerintem, ez egy elég furcsa név... - rázta a fejét Johi, mire egyetértően bólogattam - Ennyi erővel kelkáposzta!
Az egész társaság felnevetett, még Nicole is mosolyra húzta a száját. Pár perc után sikerült abbahagynunk, majdd folytattuk őrsi megbeszélésünket.
- Páfrány? - javasolta Charlotte. Nem rossz ötlet, hiszen még emlékszek rá, hogy valamikor réges régen - egy messzi, messzi galaxisban - tanultunk róla földrajzból, és az első növények közé tartozott.
- Nem rossz ötlet... - mondta Jeanette, mire mindegyikünk egyetértően bólogatott - Akkor mi leszünk a páfrány őrs! Most fejlesszük a memóriánkat. Kezdjük először mondjuk azzal, hogy... Én mondok egy szót utána te, te, te és te is, viszont az előzőét is mondani kell. Például,én mondom azt, hogy alma, akkor te mondod azt, hogy piros alma, ő azt, hogy egy nagy piros alma, és így tovább... Mondj egy kezdőszót, ... Johi! Utánad pedig jön Charlotte, Colette, Cassandra, és Nicole.
- Ló.
- Mondjuk... Rózsaszín ló!
- Levendulaevő, rózsaszín ló!
- Arannyergű, levendulaevő, rózsaszín ló.
- Háromfülű, arannyergű, levendulaevő, rózsaszín ló.
- Kantáros, három fülű, arannyergű, levendulaevő, rózsaszín ló - mondta őrsvezetőnk is.
- Hosszú kantáros, három fülű, arannyergű, levendulaevő, rózsaszín ló.
- Öhm... Mondjuk... - mélyedt el gondolatai közt, a megfelelő szót keresve - Megvan! Porcelánbabás, hosszú kantáros, három fülű, arannyergű, levendulaevő, rózsaszín ló.
- Kezd már elég hosszú lenni... - tépkedte a kissé kiszáradt füvet Colette - Nyerítő, porcelánbabás, hosszú kantáros... Mi a fene a neve?
- Hát nem ez... - jegyeztem meg, mire mindenkiből hangos nevetés tört ki.
Kitűnő hangulat uralkodott kis társaságunkon. Miközben előkerült mindenféle nassolni való, a lehető legnagyobb badarságokat találtuk ki. Szegény lovunknak el kellett mennie medvére vadászni, és még tiltakozni sem tudott. Bár igaz, elő lett léptetve FBI ügynökké, vigasztalás képpen. Az ebéd és a délután is kitűnő hangulatban telt, főleg azért, mivel lementünk a tengerpartra.
- Jöttök már? - türelmetlenkedett Johanna, miközben ránk várt az öltöző előtt.
Én ekkor bajlódtam az Egyesült Királysag zászlajával díszített fürdő ruhám felső részével, így csak kiszóltam, hogy mindjárt. Még körülbelül két percig bajlódtam vele, mire sikerült normálisan felvennem. Kiléptem a kabinból, és a többiek már csak rám vártak.
- Mehetünk! - mondtam, mire megindult falatnyi őrsünk egy árnyékos helyre, ahova lerakhatjuk a cuccunkat. Kiszemeltünk egy nagy tölgyfát, majd oda letelepedtünk. Jeanette valamiért megszokott ruhájában volt, és amikor megkérdeztem, hogy miért, akkor csak annyit mondott, hogy a térde miatt nem szabad. Sajnáltam szegényt mert valamikor említette, hogy valahol Párizs környékén lakik, így ez is azon ritka alkalmak közé tartozott, mikor le tudott jönni a partra. Mi a lányokkal elhatároztuk, hogy bemegyünk a hűsítő habok közé. Mikor már elhagytam a sekély partszakaszt, és a derekamig ért a víz, kezdtem érezni hűtő erejét - nem is kicsit.
- Ez jég hideg! - tette szóvá Colette. Törtfehér fürdőruhája tök jól állt neki, és csak most vettem észre, hogy milyen szép, barnás árnyalatú bőre van.
- Mi is érezzük! - fordult felé Nicole, miközben a karját dörzsölgette. Szemüvegét gondolom rábízta Jeanettére, hogy ne veszítse el a vízben.
- Bukjatok le, úgy gyorsabban megszokjátok! - javasolta Charlotte, amikor feljött a felszínre, körülbelül két méterre tőlünk. Hajából csöpögött a sós víz, a szeméből pedig most törölte ki.
- Nem rossz ötlet - bólintottam.
Egyszerre merültem alá Johannával, viszont ő csak azután pár másodpercel jött fel, mikor én már újra láttam.
- Egy versenyt? - pillantott rám, miközben a kezét felém nyújtotta.
- Persze! - csaptam bele abba - valamelyikőtök számoljon, légyszi! - pillantottam a mögöttem állókra.
- Majd én! Felkészültetek? Ha nem, akkor így jártatok! Három... Kettő... Egy... Rajt!
Colette szavára mindketten lebuktunk. Szememet csukva tartottam, és igyekeztem megkapaszkodni az iszapban. Normál esetben körülbelül ötven-hatvan másodpercig bírom, és ez most sem volt másképp. Amikor már éreztem, hogy fogytán van az oxigén a szervezetemből, inkább kiemeltem kobakomat a vízből, majd megtöröltem a kezemmel a szememet. Johanna még mindig lent volt a víz alatt. Nem kellett sokat várnaunk, és ő is feljött.
- Gratula! - mondtam a győztesnek.
-Kösz!
Utána még sokáig áztattuk magunkat, és mikor meguntuk vettük magunknak valami finomságot. Utána elmentünk vacsorázni egy menzára, ahol valami eszméletlenml jól főztek! Vacsora után pedig át kellett vennünk egy hosszúnadrágot, valamint fel kellett vennünk egy pulóvert, mivel következett a tábortűz...

[ Sziasztok! Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt, remélem tetszett! Mondjatok róla valamilyen véleményt, higgyétek el, nem fogok érte haragudni. Oldalt van egy szavazás (szavazzatok) , hogy melyik ikerrel tudtok jobban azonosulni.
Ezek a táboros részek csak Cassandra szemszögéből fog lenni, cserébe viszont a magyarországi nyaralást Ceciliaként fogom megírni. Köszönöm a figyelmet!
Elisia]